A négynapos túrára két kisbusszal indult a 16 résztvevő. A határt Somoskőújfalu határátkelőnél léptük át. A martonházi aragonit (kristályos kácium-karbonát ásvány) barlang 400 millió éves, a mészkő hegyben az üregeket a víz mosta ki. Az aragonit kristályok 60-90 millió éve keletkeztek. A korszerűen kiépített látogató rész ágas-bogas "virág" alakzatainak megfigyelését jó világítás segíti, a személyzet a több nyelvű hangbejátszást bluetooth rendszeren keresztül vezérli.
A következő megállónk a Szepesi vár volt. A vár ispáni székhely volt a 12.századtól, története kalandos, tulajdonosai az idők folyamán sokszor cserélődtek.( Kún Erzsébet, később Károly Róbert foglalta el Vencel híveitől, majd Csák Máté próbálta meghódítani, az 1500 -s évek közepén a Szapolyaiak birtokolták. A Thurzó család kihalása után a Csákyak birtokolják, 1703 -ban kurucz kézre került, majd villámcsapás következtében az 1700-as évek végén romossá vált.) A vár műemlék, a világörökség része, felújítása után számos film helyszíne.
A közeli lakott település Szepeshely régi püspöki központ, kívülről megtekintettük az egyházi központot, a barokk Szent Márton bazilikát, a hittudományi főiskola és a kanonok házak épületeit.
A nap végén elérkeztünk a Szepessümegi panzióba szálláshelyünkre.
A második nap pénteken a Hernád szurdokban túráztunk. Podlesok -ból indult a gyalogtúra és Cingov volt a 13 km hosszú szurdoktúra végpontja. A turistaút a folyó magas oldal falain halad, hol az erdő rézsűjében a felszíni gyökerektől egyenetlen terepen tettük próbára magunkat.
A sziklafalba bevésett rácsos tartókon lépdelve láncok segítik a kapaszkodást. A tartók többsége stabil volt, de akadt néhány kilazult mozgó példány. Az útvonal elvileg egyirányú de többen, köztük magyarok is jöttek szembe velünk Cingov irányából. A kiépített túraút hol a folyó jobb, hol a bal oldalán halad, az átkelés 8-10 db jól megépített gyalogos függőhídon keresztül történik.
Nekünk a 13 km megtételéhez a rövid pihenők ellenére is több mint 6 órára volt szükség a szokatlanul nehéz terep miatt.
A Cingovi parkolóban jól esett a frissítő sör. Ekkor még nem tudtuk, hogy a szombati rövidebb túra még nehezebb lesz.
A következő cél a tamásfalvi fennsíkon lévő panoráma kilátóhely volt. Rövid gépkocsis utazás után elértük Tamásfalvát ahol a falú végén új rendezett cigány telep áll. Innen 2 x1,5 km gyaloglással értük el a kilátóhelyet. Sajnos a megélt látvány közel sem volt olyan lenyűgöző mint amire készültünk, a Hernád a sűrű zöldbe borult erdő miatt nem látszott a nap pedig teljesen szembe sütött.
Szombaton a harmadik napon szepessümegi szálláshelyünkről 25 km-re északra lévő Tátralomnicra utaztunk. A magas Tátra nyeregig felvonóval jutottunk fel, körbejártuk a Kőpataki tavat ,frissitettünk a turista házban. A csúcsra közlekedő felvonóra csak délutánra volt hely, a csúcsot az idő nagy részében köd takarta.
Úgy döntöttünk egy "rövid könnyű lejtős sétával" lemegyünk Ótátrafüred -re. A kiépített , helyenként 0,5-1 négyzetméteres domború kövekkel kirakott út elemei szintben nem találkoztak, a kövek közötti hézag is 1-50 cm között váltakozott. Rendkívül körültekintően, óvatosan egyensúlyozva a lépéstávolságot kőről kőre változtatva , illetve ugrálva haladtunk.
Az 5 km -s távolság leküzdése kisebb pihenőkkel közel négy órát igényelt. Ótátrafüred csodás épületei a monarchiabeli "béke" időket idézték fel. Innen az un. elektricska vagy más néven HÉV szerelvénnyel jutottunk vissza Tátralomnicra.
Szálláshelyünk a Maria panzió. A tulajdonos egy hatvanas éveiben járó hölgy egymaga üzemelteti. A panzió elrendezése, felszereltsége, szolgáltatásai tökéletesen megfeleltetek számunkra. Jól pihentünk, volt hely a közösségi életre több vendéglátóhely volt a közelben.
A negyedik napon vasárnap először a dobsinai jégbarlangot tekintettük meg. A barlangot 1870-ben fedezte Ruffinyi Jenő bányamérnök. A barlangot a Gölnic folyó/ patak földalatti vize mosta ki. A több mint 5000 éves jégbarlang jege úgy alakult ki, hogy a barlang hideg levegője nem engedte be a bejáratnál tapasztalható meleg levegőt. A barlang kiépített látogatható szakaszán korrekt lépcsők, járdák, korszerű világítás, és az aragónit barlanggal azonos hangrendszerrel müködik.
A barlang megtekintése után a kisbuszba szállva Fülekre utaztunk, ahol az idegenvezető ismertette a vár történetét, majd megtekintettük a lakótoronyban berendezett kiállítást.
A túra során rendkívüli esemény, baleset nem történt. A túra előkészítése, a szervezés Jerger Klára és Kiss Dezső munkája korrekt és magas színvonalú volt. A résztvevők mind a szervezéssel, mind a látnivalókkal elégedettek voltak, a túrák nehézsége nem haladta meg a túrázók fizikai képességét. Élményekben gazdag túránkat segítette a kedvező időjárás, a jól megválasztott időpont.
Összeállította: Somfai János
A túra áttekintő térképe:
A Hernád áttörés térképe, és szintje:
A Magas Tátra- Tarpataki vízesés túra térképe, és szintje:
A túra útvonala google formátumban.
A túra útvonal Garmin gdb formátumban