Máriagyűd - Kistótfalú - Villánykövesd túra 2017.10.07.

Az időjárás a túrázókat kegyeibe fogadta, napsütéses , pormentes időben túrázhattunk.  A jelzések rendben voltak jól irányítottak a számunkra ismeretlen vidéken. Kegyhelyet É_K irányban elhagyva  az első szakasz 200 m szintemelkedést sikeresen vettük, közvetlen a turista út mellett annak K-i oldalán kb. 10 m mély vízmosta  szurdok völgy húzódik. Felérve a Tenkes fennsíkra a kék sáv kényelmes túraútvonalon haladtunk a fennsíkon, majd 2,3  km hosszban a hegyről lefelé Kistótfalú irányába.  A lejtő alján mielőtt kereszteztük volna a Németi patakot a nagy tisztás szélén magas egyenes törzsű fákkal találkoztunk termése a dióhoz hasonlított csak annál sokkal nagyobb volt. A Neten utána nézve kiderült ez a fekete diófa volt. Az Észak-Amerikában őshonos fajtát elsősorban a magas szép erezetű fája miatt nevelik.



Kistótfalú községben  a porták gondozottak, minden bizonnyal  jómódú  gazdák élnek a községben.  A vasútállomás épülete elhanyagolt nem üzemel  csak megállóhely, az állomás funkciókat megszüntették. Rövid várakozás után megérkezett a szokásosnál lényegesen nagyobb kapacitású szerelvény, jó állapotú kocsikkal.



Rövid utazás után már meg is érkeztünk Villánykövesdre a Blum pincéhez ahol már finom meleg étellel és borokkal vártak bennünket. Itt két órát töltöttünk és indultunk is haza.

 


A pince előtt találkoztunk a Kanizsai Oldtimer kerékpárosokkal.


A túrán összesen 30 fő vett részt a DTSE tag 15 fő volt.  Rendkívüli esemény, baleset nem volt, a résztvevők elmondása szerint a túra távja (7,5 km), a terep valamint a környezet is kellemes volt a résztvevők elégedetten tértek haza.

Somfai János túravezető