Az idei őszi túránkat a programtervünknek megfelelően 2024.10.17 (csü)-20 (vas)-ig 4 nap, 3 éj időtartamban az alábbiak szerint meghirdetjük.
A tervezett program:
1. nap 10.17 csütörtök:
Többdimenziós virtuális bolygótúra
Kizárólag a Balaton Csillagvizsgálóban látható interaktív programlehetőség, mely különleges élményt nyújt a csillagászat területén Látogatóink megismerkedhetnek egy egyedülálló, tudományos attrakcióval. A teremben megelevenedik az asztal és elrepít egy űrsétára. Sehol nem találkozhatsz még egy ilyen élménnyel, mely szórakoztat, elvarázsol és csillagászati információkkal is ellát. Földöntúli élménybeszámoló! Csodálatos űrkaland vár ránk!
A pályák egész évben fogadják a sebességfüggőket, nyári estékre pedig kivilágítjuk őket, hogy akár tízig is végigsüvíthess rajtuk. Az önfeledt szórakozás mellett természetesen a biztonságra is nagy hangsúlyt helyezünk: a kötött pályára rögzített bobkocsik automata fékje maximalizálja a sebességet (amely azonban így is elérheti a 40 km/órát!), valamint hárompontos biztonsági övvel vannak ellátva.Lépcsőzz fel a szabadidőparkunkban álló, 15 méter magas, fából készült, ingyenesen látogatható kilátótoronyba, ahonnan a Balaton keleti medencéjének csodálatos panorámája tárul eléd! Az élmény 360 fokos: a kilátóterasz körbejárható, így a bobpályákra is kitűnően rálátsz. Vidd fel magaddal a másfélévest, aki még nem bobozhat, és integessetek a nagytesónak!
2. nap 10.18 péntekA Balaton-felvidék lankái között rejtőzik a középkorban épült Kinizsi-vár. Hunyadi Mátyás 1472-ben adományozta az erősséget Kinizsi Pálnak a hadjárataiban tanúsított vitézségéért. Mai szemmel meglehetősen furcsának tűnő területre, Nagyvázsony legalacsonyabban fekvő részére épült a jellegzetes négyszögletű lakótornyos vár. A hely kiválasztásában szerepet játszott, hogy fontos kereskedelmi útvonal ágazott itt el. A terület legfőbb előnye azonban az a bővizű forrás volt, mely a vizesárkot táplálta, illetve ivóvizet biztosított a várvédők számára ostrom idején is. A Kinizsi-vár egy része és a közeli Szent-Mihály kolostor romjai a mai napig fennmaradtak. A várban látogatható a börtön, az őrszoba, a lovagterem és a vár egykori úrnőjének szobája. Emellett a pálos kolostor és a kenyérmezei csata makettjei teszik megismerhetővé az épületet és történetét.
Felnőtt belépő jegy 3300.-Ft, nyugdíjas 2600.-Ft. Online megvásárolható.
Balatonfüred Balatonarács nevű városrészétől pár km-re északra nyílik a bájos Koloska-völgy, melynek felfedezésére a völgy bejáratánál álló patinás Koloska Csárdától indulunk. A hangulatos kirándulóerdőben tett séta után felkapaszkodunk a völgyet őrszemként vigyázó Koloska-sziklák mészkőbérceire, majd, a különösen ősszel csodás, a vörösen izzó cserszömörcék között kanyargó sétautakon térünk vissza a völgybe.
Az alábbi útvonalon tervezünk 12 km-es túrát, kb 5 óra időtartamban. A túra során felmegyünk a Noszlopy Gáspár kilátóba és a Tamás hegyi Jókai kilátóba, melyekről szép kilátás nyílik a Balatonra.
3. nap 10.19 szombatBodoka Balatoni Vizivilág látogatóközpont
A Balatoni Vízivilág Látogatóközpontban most élőben, szemtől-szemben találkozhatnak a vidék halaival, a pár centiméteres szélhajtó küsztől egészen Közép-Európa leghatalmasabb haláig, a több mázsásra is megnövő harcsáig. Ízelítőül kis válogatást kínálunk testvérvárosunk, a horvátországi Opatija jóvoltából az Adria élővilágából is.
Tangore sétány
Jókai emlékház
Vaszary galéria,
Vitorlázeum
Kombinált jegy vehető,
Kérjük megjegyezni a jelentkezés táblázatban, hogy kit mi érdekel?
A programokra előzetes bejelentkezés szükséges!
A túra során a Levendulaház Látogatóközpontot is megtekintjük. Nyitva: szombat - vasárnap 10.00 - 16.00 óra felnőtt jegy 1900 Ft/fő, kedvezményes 1500 Ft/fő.
"Folly Arborétum területén számos helyen látványos fényjátékkal találkozhatunk napnyugta után. A változatos színeknek és fényanimációknak köszönhetően összesen 8 helyszínen kelnek új életre a növények, a kert ikonikus fái és elevenednek meg a kültéri műalkotások, térelemek. Így megújult például az üdvözlőkő és az Ősök szobra megvilágítása, de különleges meglepetést tartogatnak a központi fogadótér felett található himalájai cédrusok lombján vagy a Békesség nektek szobron megcsodálható fényeffektek is.Szeretnénk, ha minél több látogatónk megismerné a kertet és annak növényritkaságait. Kollégáink kertismerete és szakértelme a garancia arra, hogy hasznos és érdekes információkat adjunk át vendégeinknek. A csoport létszám korlátozott, a minőségi szolgáltatás és a sétautak kialakítása miatt.
Általános információk a kerti sétákról:
- időtartam: 60 perc
- az indulás helyszíne: Nádasház
- kérjük, érkezzen indulás előtt 10 perccel a helyszínre
- a Folly Fényfestés vezetett kerti séta ára a belépőjegyen felül 1.900,-Ft/fő
- a programokon alkalmanként max. 20 fő vehet részt
- kényelmes túracipő ajánlott
- a sétán mindenki saját felelősségére vesz részt"
A jegyek online előre megvehetők.4. nap 10. 20 vasárnap
A túra tervezett térképét a Google drive-on itt tudod megnézni. Ha a szintek is érdekelnek, akkor a csatolt kml fájlt a Google Earth alkalmazásba töltsd be, és az adott út nevére jobb egérrel kattintva láthatod a szinteket.
Utazás:
Kisbuszokkal, ha nem tudunk bérelni, akkor személy autókkal. kb 600 km a tervezett út.
Szállás:
Létszámtól függ, lehetőleg Balatonfüreden keresünk szállást. A 3 éjszakára 1 szálláshelyet tervezünk.
Költségek:
Üdvözlettel:
Klári